Regisztráció
Információ
Szabályzat
Hírlevél
Fórum
Ajándék kuponok
BLOG
Kreditpont gyűjtés
BINGO

Megnyilt  DealShakert  piac érdemes körülnézni

Szerver idő:05:35:36
Licitbox.hu

A VILÁG LEGHÍRESEBB MÍTOSZAI

Talán nem is gondolnánk, de a mítoszok bizony veszélyes dolgok, veszélyesek, mert kétéltűek. Az irodalomtudomány számára hasznosak és örvendetesek, míg a történettudományt hajlamosak megtéveszteni, tévútra vezetni. Az olyan archaikus kultúrájú népek számára, amelyek nem rendelkeznek írott történelmi forrásmunkákkal, egykorú beszámolókkal, a mitológiai források minden hézagosságuk és pontatlanságuk ellenére pótolják a történeti forrásokat. Csakhogy e mítoszokban tudni kell olvasni; különbséget kell tenni a történelem, mint múltbeli emberi tettekről szóló tudomány és a mítoszok között, hiszen ez utóbbiak többnyire a historikus forma megtartása mellett szinte teljesen mellőzik az emberi cselekedeteket. Mégis, manapság egyre többen igyekeznek a mítoszokból kiolvasni a történelmet, míg mások (általában történészek) bőszen cáfolják az ősi regék minden sorát, teljes egészében az emberi képzelet termékének beállítva az egyes történeteket. Hisszük, hogy egyik megközelítés sem helyes. A mítoszokat nem szabad történeti munkaként kezelni, de nem árt utánajárni annak, hogyan, milyen körülmények közt és főként mi célból születtek meg. Nos, jelen könyvünkben mi nem kívánjuk ilyen kíméletlen alapossággal boncolgatni mítoszainkat, inkább szeretnénk bemutatni e nagyszerű történeteket, élvezni meséjüket, lubickolni csodálatos világukba. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tekintenénk mögéjük, de nem célunk a történelmi igazság kiderítés meghagyjuk e hálátlan feladatot a mítoszrombolóknak. Reméljük, kedvet kaptak egy fantasztikus utazáshoz föld alatti birodalmakon és a világ közepén át óriások és törpék, sárkányok és lovagok varázslatos világába. Vissza TARTALOM Föld alatti birodalmak és Mória bányái 11 A misztikus Agartha Az Öreg Istenek Földje Richard Shaver története Barlangbirodalom az Andokban A csatornák titokzatos lakói 29 Nagyvárosi legendák Vakondemberek nyomában A világ közepe 35 Európa szakrális központja Negyvenezer éves történelem A gyűrű átka 41 Varázsgyűrűk hatalma Az igazi Gyűrűk Ura A Nibelung-gyűrű A gyűrű keresése A kígyó hatalma 51 Egy másik világ őrzői Az ősi tudás birtokosai A sárkány röpte 59 Közös emlékezetünkben élő lény Az élő sárkány Háború és dinoszauruszok ellen Házi sárkányok Tollaskígyó, az istenember Sárkány a világűrből Óriások birodalma 83 Csontvázak és múmiák Az ősidők világa Hová tűntek az óriások? Istenek utódai Lemuria lakói Hegyi emberek, erdei szörnyek A törpék titkos tudása 97 Láthatatlan birodalmak Történelmi nyomok Köztünk élő múlt Necronomicon, a Holt Nevek Könyve 107 Az őrült arab Varázskönyvek világa Cthulhu suttogása A prágai gólem 117 Egy misztikus város Kelj fel és járj! Az ellopott idő 125 Sosem volt birodalom A nagy naptárreform A hamisítók A templomosok titka 135 A mágikus hatalom forrása Támadás a rend ellen Förtelmes bűnök Baphomet feje A Da Vinci-kód 145 Az eretnek festő A Mona Lisa Az Utolsó vacsora A torinói halotti lepel Krisztusi relikviák A szent sír rejtélye Aranymetszés - a titokzatos szám A Da Vinci-per Jézus titkos naplója 159 Egy mítosz születése A világvége időpontja Találkozás a múlttal Opus Dei, az Isten Műve 169 Titkos inkvizíció Szerzetesek és katonák Bolondok ünnepe 177 Ősi rítusok nyomán Eretnek tivornyák A húsz éven át tartó párbaj 183 Az ártatlanok véréért Kedves ellenségem Jövővilág Alapítvány, 2006 188 oldal, papír / puha kötés Használt